Hát meg kell vallanom, hogy kicsit elmaradtam az elvárásaimhoz képest, ami a blogírást illeti. Pedig lehetőség lett volna bőven, a témák kicsit olyanok voltak mint régen a pesti vicc. A földön hever, csak le kell ülni érte. Írhattam volna arról, hogy milyen itt a közlekedés az otthonihoz képest. Írhattam volna arról, hogy milyen az élet a kollégiumban. Írhattam volna arról, hogy milyenek az árak errefele. Írhattam volna sok mindenről, de végülis nem tettem. Egy ideig önmentegetőzésképpen azt vártam, hogy majd végre lesz itt egy új telefonom és azzal szebb képeket tudok fotózni, és így jobban illusztrálni a fentebb említett témákat. Erre eleinte egész jó esélyem is volt. Az első probléma ott jött, hogy október végén nem kaptunk újra ösztöndíjat, tehát kiesett egy teljes hónapnyi bevételem, ami önmagában felér egy telefon árával. Miután ezen túltettem magam – najó azóta se, főleg h hivatalos üzenetbe megírták többekköztött azt, hogy ezt buktuk végleg –, gondoltam veszek itt valami középkategóriásabb darabot. Ekkor kiderült, hogy még az otthoni nem olcsó áraknál is 10-20 %-kal drágábbak itt a telefonok. Ekkor otthonról rendeltem volna, de arról meg kiderült h extra adót kell itt az üzembeállításért fizetni, és emellé adminisztratíve is elég bonyolult regisztrálni. A végére eljutottam oda, hogy veszek itt telefont, de időm erre nem volt már mostanában.
Lehetséges mentegetőzésem másik vonala már a filozófia irányába visz el. Az ember választhat, a dolgokat vagy megörökíti, vagy megéli. Én egyértelműen az utóbbi mellett törtem lándzsát. Mielőtt kijöttem azt hittem, hogy ez lesz az Erasmus party évem, annyi szabadidőm lesz. Hát nagyon nem így lett. Nyilván nem számolhattam azzal, hogy a külvárosba, 35 km-re és 2 óra tömegközlekedésre a centrumtól lesz a kollégiumom. Ahol csak fiúk vannak. Ahol szinte senki se fogyaszt emellé alkoholt vallási okokból. És hivatalosan 11-kor zár, így ha csak 10-ig bennmaradok a városba 2 sör mellett már éjfélre érek vissza. Közbeékelődésként megjegyzendő, hogy nem elírás a sör, egy olyan országban, ahol 1 dl közepes bor ára 1500 forint körül mozog. A korsó sör emellé mindössze 900 forint magasságában leledzik.
Mindezek mellett eldöntöttem, hogy feláldozom amit fel kell ahhoz, hogy éljek a lehetőséggel és tényleg megtanuljam idén a török nyelvet. Az áldozatok főleg azt jelentették, hogy miket nem csinálok. Ebbe jelentős mértékben minössze az alábbi dolgok tartoznak bele: alkoholfogyasztás, szórakozóhelyek látogatása és úgy egészében a szórakozás, aktív kikapcsolódás, bármilyen tudományos tevékenység végzése, párkapcsolat illetve szorosabbra fűzött kapcsolatok a nem mindig ellenkező nemmel, bárminemű sorozat illetve film nézése, bárminemű agylazító számítógépes játék használata, és akár Isztanbulban akár Törökországban híresebb érdekesebb turisztikai helyek látogatása, bárminemű sport avagy testmozgás, és végül a kezdeti lendület allábbhagyása utána az otthoniakkal lévő kapcsolattartás se jutott sokra. Ki lehet számolmi, hogy mi marad ezek után a hétköznapokra. És akkor nem vesszük azokat a dolgokat, amik abből következnek, hogy nem a saját országomba, a saját városomba, a saját barátaim és családtagjaim között élek.
De nem panaszkodom, sok apró dolgot megtudtam csinálni, ami a kiegyensúlyozottabb élet irányába mutathat. Életem elég kettős. Egyrészt most először tapasztalhatom meg, hogy talán tudok évekre előre tervezni. Azt, hogy lényegében fizetést kapok azért amit csinálok, és ebből teljes egészében meg is tudok élni. Másrészről előre tervezési képességeim mostanra visszaálltak az otthoni szinte, miszerint ma este és holnap a tervezgetés határa, és még ezek is ált a bizonytalanság ködébe vesznek. Improvizatív mint egy jam session.
A helyi adminisztráció is rásegít a mentalitásra mivel hiába jelentkeztem tartózkodási engedélyért szeptember végén, időpontot december elejére kaptam, az engedélyt pedig leghamarabb január 6-án, amivel visszakézből elbukom az egyetlen hét szünetem felét. És ha nem kapom meg időben, amire jó esély van akkor az egész 10 otthontölthető napot. Így tervezzen az ember.
