Azt szoktam mondani, hogy egy faluban lakok a város szélén, amit gyárak vesznek körül, így lényegében egy nemhiszem, hogy létező urbanisztikai kategóriát, az indusztriális falut testesíti meg. Tény, ami tény komolyan mellettünk fut a városhatár. A környéken amúgy jellemző jellegzetesen vidékies megjelenés: használt klumpa rózsaszín zoknival, koszos melegítőnadrág, valami erdei gyümölcsös színü felső mellé egy hetykén fejre vetett kendő, valamint ez alatt megbúvó erősen fatörzsre emlékeztető derék és masszív asszonyság alkat. Ennek ellenére azt nem szoktam gondolni, hogy ez a civilizáció vége, mert ilyen kerületek azt gyanítom a központhoz eléggé közel is vannak.

A héten egy koránt sem világmegváltó azonba bájos kis történet esett meg velem, ami jól jelzik, hogy állunk a falusiassággal. Tudni kell azt is azért, hogy itt van a metrobusz - funkcionálisan kb hév - egyik végállomása is, így a környékről is ide jön először a nép a város felé. Most is a szokásomnak megfelelően vettem a sátrofámat és nekivágtam a városba vezető útnak. Meg is érkeztem a megállóhoz, ahol a főút jellegű autópályát kivételesen tényleg nem átfutja/sétálja az ember, hanem becsületesen használja a felüljáró hidat - ez egy igen kivételes eset. Ehhez adott maga a lépcső, vele párhuzamosan az otthon nem túl elterjedt nyiltszíni mozgólépcső - ami vagy működik vagy nem - és a meglepő módon szinte mindig müködö lift; éljen az akadálymentesítés. Mivel picurkát megfáradtak a térdeim hetekkel ezelőtt így utóbbit preferálom; éljen a kímélő üzemmód. 

Most egy nénivel egyutt tettem meg az egy szintnyi liftezést. Az előttem lévő, liftből kiszálló urat egy rövid bájcsevejjel megkérte, hogy nyomja meg neki a neki szükséges gombot, hogy elérhessen a kívánt szintlépését. A lift nem egy bonyolult szerkezet: egy 1-es és egy 0-ás a szintekhez, és egy kapu záró gomb (a nyitót kiszedték már). Ezután beszálltunk, majd jó szokásom szerint - az itt kivételesen tényleg érdemben gyorsító - kapuzáró gombra még rányomtam. Erre a kedves, igazi disztkrét kendős hölgy megkérdezett, hogy mire való az a gomb, amit megnyomtam. Még mielőtt a nemtúl összetett válaszommal kisegíthettem volna, jött a biztos bizonytalanságot és a tudás iránti vágyat megtestesítő kérdés, hogy akkor anélkul be se csukódik amúgy a lift? Meglepettem konstatáltam, hogy 2014-ben is még vannak olyan környékbeliek, akik eddig simán boldogan elvoltak a technika minden bonyolultabb vívmánya nélkül. Ehhez már csak adalék, hogy olyan szinten váltam eggyé ezzel a közeggel, hogy már a tömegközlekedésen is elmagyarázom a bizonytalanoknak, hogy a jármű megy-e arra, mennyi megálló ésatöbbi ésatöbbi. 

A helyszín ugyebár adott. Ugyanaz mint tavaly. Illetve mint, ami a blog címében is fellelhető. Esenyurt. Ennek és a városnak is a legszéle, azonban a török néplélekhez annál is közelebb. Idei őszi újítás, hogy a mentális térképemen sikerült a környék egy jelentős részét kiszíneznem. Ezt részben a tartózkodási engedély meghosszabbításához szükséges helyi rendőrkapitányság keresésének, részben az Antalyából az igazán kertek alatt a városnegyedbe visszahozó buszpályaudvari shuttle-nek köszönhetem. [Alább a kevésbé mentális, mint valós nyugati faluhatár. Jobbra már viskó, balra már gyár jön].

Tehát egy szép békés nyugodt szombat is lehetne, ez nem az a pörgős környék, hogy mit ne mondjak itt minden zajnak jelentése van. Például, hogy jött egy kamion, vagy, hogy szünet van a gyártósoron, ne adj isten krumplit árulnak kisfurgonból. A két épülettel arrébb lévő mecset minaretje az imára hívással pedig természetesen kihagyhatatlan, nem egy ember hallotta is már ezt skypeon. Idővel a hangokat szépen egyenként megtanulja felismerni az ember. Nem áll össze egyetlen végtelen zajtengerré. Sőt, még egy dimenzió van. Széljárás és utca függően a gyárak illattal is ellátják a környéket (szerencsére műtrágyát például nem készítenek). Lehet sokan sokat adnának azért, hogy két-három utcányi távot csoki-, vagy rágógumi (jó kis citrusos keverék) illatban sétálhassanak végig. No hát valamit elértem ezen emberek helyett az életben, nekem megadatott. [Alább az északi, Hadimköy felé menő út. Ez a városrész és egyben Isztambul határa is. Jobbra az emlegetett gyárakkal.]

Noshát ehhez az alaphoz jött a szombati két adalék. Amelyek, bár az alcímben este szerepelnek, de igazából egészen délutántól értendőek, nagyjából tizenegy óráig. Az elején türelemmel áll hozzá az ember, várja, hogy majd elmúlik. Aztán úgytűnik amíg lehet addig tart a zajongás. Nagyjából este kilenckor vett rá a lélek, hogy kinézzek az emeletünket körülölelő erkélyre, hogy pontosan mi is zajlik. Éppen bontják a szembe lévő épületet. Vagyis a zajok alapján akár így is lehetne. Ezen zajok forrása az utca túloldala volt, tőlem nagyjából tíz méterre. Van markoló, és tör-zúz. Azonban nem ám az értelmetlen pusztítás megy. Viszonylag praktikus módon, ahogy nézem az épületi törmelékekből kiszedték az alapot adó masszív vas drótokat (remélem jó szakkifejezésekkel operálok) és azt gyűjtik egy konténerbe. Ez eggyel továbbgondolva azt is megmagyarázza, hogy mi volt a délutáni zaj. Gyanítom, hogy az ütvefúró, amivel a betonból kioperálták ezeket. Ezen a ponton jöhetne egy hosszabb kifejtés a török építőiparról elméleti, gyakorlati, illetve saját avagy szerzett tudásból. De nem fog. [Alább az emlegetett építőipar. Balra az épülő luxusabb városnegyed, középtől jobbra pedig a falu déli széle. A kerítések alatt pedig az Atatürk park.]

Azonban ennél jóval érdekesebb a másik zajra áttérés (vagy ha nem, most akkor is az jön). A foghíj telek, és a hatodik emelet összesített fölényével többnyire vizuálisan is megtudtam erősíteni a gyanúmat. A következő utcában egy esküvő van. Ez azt jelenti, hogy mindenféle hangszerek, és az istenadta nép ott gyűlik és körbeveszi a táncolókat, akkor is ha kb. tizenöt fok lehet kint és mellé a szél borzol nem csak idegeket. A tömegben megvillannak a kisuvickolt makkos cipők, a kendős fejű lányok, a megkopott de elegánsnak tartott ruházatok. Majd, ahogy kifele haladunk úgy szépen a férfiaknál a susogós nadrág, a hölgyeknél a rózsaszín mintás zokni klumpával lesz a mértékadó divat. Kusturica megirigyelné ezt a teljesítményt. És, ha azt hinné bárki is, hogy ez egyedi eset, hát nem. Merthogy ez itt a népszokás szerte Isztambulban, és szerte az országban is így azt gyanítom. Bent a nagyon belvárosban is simán a hét több napján előfordul a kisutcákban, tisztára mintha csak a nevekből láthatóan (Karaköy, Hadimköy, Yesilköy, Bakirköy, Kadiköy stb.; köy=falu) végtelen bekebelezett falvak összessége lenne a város. Ilyenkor tehát estére az utca közepén van a zenekar, jelentsen ez a mérettől függetlenül bármit is, és körbe-körbe elsőnek a táncoló tömeg, majd a nézősereg. Az biztos, hogy költséghatékonyabb mint az otthoni helybérlés. Az megint más kérdés, hogy mit csinálnak ha esik. (Esőtáncot járnak?)

Ez a hétvége is elment, mint már vagy 25 nagyjából mióta itt vagyok. Talán tartalmasabb, talán kevésbé mint általában, azonban szépen felfűzhető egy gondolatra, így usgyi.

1) Logikai sorrendbe előre kívánkozik, hogy vasárnap (márc 30) helyhatósági választások voltak Törökországban, ami, ahogy otthon megszokhattuk, teljes mértékben aktuálpolitikai hangulatjelentés volt. Ezt megelőzően különböző kormánypárthoz kötődő korrupciós botrányok és változó intenzitású tüntetések voltak város- és országszerte. Ez annyira nem lenne érdekes, ha ennek következményeként nem tiltották volna be az orszában másfél héttel ezelőtt a Twittert, ami nekem még egy hétig működött, majd miután a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy ez jogellenes elegánsan nem oldották fel de letiltották a Youtube-ot is. Így most egy fél hete egyik sincs. Eszembe ötlött ekkor, hogy élek a lehetőséggel, hogy szobatársam a világ azon kevés országából van ahol a Facebook is betiltott (Irán), és kérek tőle anti-filter programot, de mint kiderült, csak Windowsra jó az övé, azonban sierra leonei barátomnak végülis jó lett, így kárba nem veszett az információ. Országszerte minden intézkedés és botrány ellenére tarolt a kormánypárt, még Isztambulban is, azonban így is 4 másik párt tudott országosan egész megyét nyerni. Egyesek szerint az elsöprő siker következtében feloldják a Youtube és a Twitter blokkolását (am előbbi már 2004-7 között blokkolva volt), ám én sokkkal inkább gyanítom h egyhamar még facebook se lesz. Majdmeglássuk.

2) Óraátállítás is volt, ami önmagában nem lenne egy nagy truváj. Azonban mint utólag kiderült a választások miatt idén törökhonban nem szombatról vasárnapra hanem vasárnapról hétfőre történt meg mindez. A számítógépem átállt a telefonom nem, így kicsit zavarba voltam, de végül itteni életbe gyakorlottabb ismerősem révén megértettem mi van. Hétfőre már beértük a világot.

3) A nyelvek terén is egész változatos hétvégét sikerült magam mögött tudnom. Szombat napközben végig a korábbi és mostani török anyagokat néztem át - ilyen nem sűrűn esik meg velem. Este sikerült 1,5 órán keresztül egy olyan beszélgetés részesének lennem, ahol teljesen felváltva beszéltem törökül, angolul és franciául. Igazi multikulti. Ennek oka, hogy barátom szobájába új, török szobatárs érkezett, így az alábbi nyelvi felállás jött létre nálluk: Kamagate (CIV) francia, arab és kötelező alapon ámde elég töredezve török; Amadu (SL) angol francia és fejlődő török (különböző törzsi nyelveket és indonézhez hasonló nem releváns nyelveket esetükben nem felsorolva), Mohamed, a török újfiú angol és ofkorsz török. Így viszont felsőoktatás témában Mohameddel és Kamagatéval 3asba, labdarúgás kapcsán Amaduval török korrepetálás kapcsán Kamagatével beszélgettem felváltva. Utóbbi esetbe franciául, azelőttibe legrövidebb út alapján angolul első esetben pedig kombinációtól függően mind3 nyelven.
Az igazi báj azonban vasárnapra jött el. Kamagate azt mondta, hogy az arabban nincsen műveltető szerkezet (szakmáját tekintve arab nyelvtanár, és anyanyelvi szinten beszéli), amit most éppen tanulunk. Azonban nekem klasszikus szír és akkád tanulmányaimból rémlett (mindkét nyelv sémi családba tartozik, ahogy az arab is), hogy ezekben van. Így Lipcséből közvetlen internetjárattal (mivel otthonlétem alatt elszállt 300 Gb adatom a külső meghajtómról, így szakkönyvekkel szegényesen vagyok felvértezve) elkértem a két idevágó nyelvkönyvet. Így esett meg, hogy a török nyelvtan francia nyelven történő korrepetáláshoz klasszikus szír és akkád nyelvkönyvből készültem fel. És még mondja valaki, hogy az ember soha nem veszi hasznát a holtnyelveknek.

4) És nem csak hozzájuk érkezett új török szobatárs a hétvégén. Vasárnap délután békésen heverészek az ágyamon, amikor kopogás nélkül kinyílik a kulcsrazárt ajtó, és egy bőrönddel felvértezve (amelyet később még egy követett) leendő (és most már úgytűnik aktuális) új szobatársra tettünk szert. Ami önmagában még nem lenne probléma, mivel egészen jólszituált a (reggel már vagy / büdös és este a folyosó kövén cigicsikket elnyomó és mellé köpő) helyi erőkhöz képest. Azonban a nem túl nagy szobánkban szépen berendezkedtünk már, én használtam az egyik szekrényét, Mehdi a másik kettőt és az ágyat meg feleztük. Kedves szobatársam nem viselte túl jól az újonnan kialakult helyzetet. Így, mivel ágyneműt se kapott csak hétfőn a török srác aznap nem aludt a szobában. Hétfőn reggel volt egy sikertelen körünk a vezetőségnél (hogy rövidre zárjam azt a pattogást, ami nekem 2 nap konkrét fejfájást okozott), így ma este már 3an hajtjuk álomra a fejünket.

1.
Kérdezik az öreg székelyt:
- Hogy van Áron bátyám? 
- Jól.
- Bővebben?
- Nem jól.

2. Amikor még korábban szóba került, hogy tényleg megpályázzuk valamelyik olimpiát, a Heti Hetesben ennek kapcsán Hajós András azzal a javaslattal élt, hogy előbb talán próbáljuk meg megrendezni egy normális keddet.

Nem azért nem születnek bejegyzések ide mert nem történik semmi velem, hanem azért mert annyira sok minden tölti ki minden napomat, hogy nincsen időm leírni őket, még válaszként se ha kérdeznek. Erre bizonyára ráéreztek azon ismerőseim, akik ha valami aktuális dologgal szembesültek, amire kb nem lehet igen-nemmel válaszolni, akkor megkértem őket, hogy inkább beszéljünk skype-on mert, nincs érkezésem leírni mindent. Hogy szemléltessem itt a mai, azaz keddi napom. 

Éjjel negyed 2-re eljutok oda, hogy elkezdjem ezt a bejegyzést írni - a végéről kezdve.
In medias res, tegnap az órám vége után este 9-ig idelátogató magyarokat vezettem a városba, f 12-re sikerült is a kollégiumba hazaérnem. Fekvés 2 óra magasságában. 

Idáig fürdés közben - ekkor döntöttem el h lesz ma bejegyzés - kitaláltam mit írok így egyhuzamba sikerült. Majd jött a sózott retek levének a leöntése, majd a retek és a hagyma szétosztása három üvegbe, és a 3 extra tányér elmosogatása. Most van 1:30.

Tehát kelés reggel 9:45-kor nagyjából, kikómálás, majd 10:30-ra leérek reggelizni. Szokásos omlett (2 tojásból), hozzá egy adag olíva, illetve a múltheti piacozásból egy fél paradicsom, meg egy szelet török kenyér (ami nem egy nagy mérték) hozzá, mert úgy érzem mostanában éhesebb vagyok, így ezt megelőzendő. A szobatársam korábban elindul egy fél órával, így normálisan összetudok készülni, de még így is kis késéssel indulok, de 15 percel korábban mint hétfőn. A 2 órás út: kisétálás a napsütésbe vékony kabátomba és pulóveremhez, majd eldöntöm h a kisbusszal megyek ami a végállomásig megy, mivel már mások is várnak ott. Két ismerősöm is befut, meg lassan a busz, amin jóval melegebb van így pulóver le, majd leszállva elmélkedés arról, hogy a napsütéses nap kezdés mint a striptease - mire a buszre érek már csak póló, pulcsi a táskába, kabát a kézbe. Megvártam a buszt ami végig meg 25 megállót az átszállásig, így van esélyem aludni, mert fáradtnak is érzem magam. Ez egész jól összejön, kb 15 perc erejéig. Ez előtt, illetve még reggel, meg ez után a villamoson háziírás, mert este már nem tudtam rá koncentrálni. 

Beérkezés az órára, ugyanannyi késéssel mint előző nap - a 40 km-es tömegközlekedés bája. Szünetek szokásos időben, ebéd szokásos, óra 17:22-ig, mivel múlthéten kitalálták h megint 17:30ig és nem 17:00ig tart az óránk minden nap. Hazaút csoptársakkal beszélgetve, illetve házírással, 19:40-re a koliban is vagyok, miután alapvető dolgokat bevásárolni is voltam. És most akkor befejezem a reteksalátát a tejfölt helyettesítő youghurttal. A salátáról később egy már előkészített de soha el nem készülő posztban. Ez egy szűk 10 perc alatt meg is történt, közbe már eléggé hasogat a fejem a fáradtságtól, de just is befejezem, ismervén az eddigi (meg nem született) bejegyzéseimet és magamat: most vagy soha; 1:46. A koliba visszaérve rövidke gépezés után vacsora, nem től bőséges, de most már megállapíthatóan kielégítő, kb 9-re a szobámba vagyok. Még egy kis internetezés, közben egy 10 perces átmozgató torna és háziírás következő része, benne a szótárazással. 10-kor jön az üzenet, hogy rá éreke most korrepetálni - mint ahogy ilyenkor néha szoktam. Átmegyek és egy bő órát korrepetálom, most épp franciául a marokkói barátomat. Vissza a szobába, elmegyek lépcsőzök egyet - 3x oda-vissza a 6 emelet a lépcsőházba, majd visszaérve és kedves Lipcsében lévő asszír Zsomborommal [hirtelenjébe rövidebb eposzi jelzőt nem találtam] óbabilóni, publikálatlan agyagtáblán lévő pecsétfelirat elemzése. Majd látom, hogy az elefántcsontparti barátom keresett itt f12 után pár percel, miközben épp elkezdtem mosni az alapanyagokat a salátához. Átmegyek egy negyed órára hozzá elmagyarázni a mai anyagot - persze franciául. Éjfélre kb visszaérek, egy kis gépezés, a saláta alapanyagok felvágása és besózása - kb fél óra, előtte megint háziírás, közben egy fél citrom elfogyasztása egészségem érdekében limonádéként. 1:15-kor fürdés, majd elkezdem írni ezt a bejegyzést. 1:55-re eljutok oda h ezt befejezem, most átnézés. Erre bármennyire is meglepő a google translate a legalkalmasabb. Közbe már lefeküdt aludni hossza küszködés után szobatársam is vagy egy negye órája. Ez bő 5 perc alatt meg is történt. Most akkor elmentés, ki a fb-ra, ahol feleannyi ember fogja így látni, mint ha holnap koraeste raknám ki. Most fogmosás és fekvés, kelés reggel 9 körül, majd piacozás és napközben idegenvezetés.

Most tudtam le a mai vacsorám második (és sanszosan utolsó részét) valamint nagyjából a 10-edik nekifutásomat a mai nap az étkezés nevű mutatványhoz. Kelés otthon 03:00-kor, hogy a fél órával később jövő airport shuttle-höz kiérjek a ház elé. Három óra alvás után ebben az átmeneti stádiumban elég mérsékelt célokat tűztem ki magam elé, amit egy 2/3-ad nagyobb túrórudi személyében sikerült teljesítenem. Útipakkomba egy jó adag este készült rántott cukkini került, kettő szendvics, egy darab trappista és egy 6+2-es túrórudi pakk az országimázs céljából (utóbbi két elemnél nemtud nem eszembe jutni Szilviék válasza azzal kapcsolatban, hogy mik hiányoznak a külhoni gasztroléthez leginkább – természetesen ez a két dolog). Emellé egy kis szörp jött még velem ami nagyon gyorsan lebukott a reptéren így elkellett vállnunk egymástól. Egy jó 2 órám volt a reptéren az indulásig, itt össz 3x estem neki falatokat enni a 2 szendvicsből (sonkás és párizsis), de egyik se fogyott a korareggelbe oly gyorsan.

A 6:25-kor induló gépen nem fogadott a Wizzairnél elemózsia, de ha lett vna is átalszom. Leszállás után 9 óra magasságában óriási eső fogadott, így a tervem h kószálok a már hétfőn beköszöntő órakezdésig nem jött össze. Öles léptekkel a befutó buszról a Taksim tértől a nyelvközpontig olyan szépen sikerült áznom, hogy még a kabát alatt a pulóver is. Jó 1,5 óra várakozásom gyorsan elment, újboli szendvics csúcstámadásokkal, valamint a majd egy órával korábban befutó csoporttársakkal. Utóbbiaknak, számszerint Venance-nak köszönhetően a borosta túloldalára is sikerült végre kerülnöm, engem korrepetált most a kimaradó nyelvtanból franciául. És fel is fogtam a mellékelt óra alapján. És a mellékelt kép alapján nyomokban alvással telt még ígyis a nap közepe.

Szünetben a mindig állandó pide döner aka. gyros egy teával lekísérve. Hamár folyadék, ferihegyről 2 db .75-ös Vöslauer darabonként szolíd 575 Ft-ért. Lehetne akár egy üveg bor is. Hazafele rituális rudievés és kinálás Diarnak (ő lenne a fenti kép készítője is). Visszaérvén a koliba az alábbi kedves szobatársi kiírás fogadott. Cserébe természetesen járt a magyar pirospöttyös gasztroajándék. 5 maradt így még diplomácia ajándéknak.

Ezután folytattam a merengést, hogy majonéz hiányában a boltba mikor menjek le (mindegyik otthoni elemózsiához jó társ lett vna). Végül a kreatív lustaság és a fúziós konyha győzött.. Emellé becsatlakozott a matekszakkör is. Van 5.00 TL keret a vacsorához (1 TL = 100 Ft). 1 l gyümilé 2,5 TL, így ebből 2 db a legeccerűbb megoldás. Nade, ha majonéz helyett ayran (0.55 TL) és hiányzó kísérő zöldségek / savanyúság helyett meg olíva (0.35 TL) kell, és igény esetén egy sajtocska (friss beyaz peynir 0.5 TL) is szóba jöhet, de nem muszáj akkor mi a helyes képlet? Végülis a záros olívakészletek megoldották 2 fekete, 1 paprikás olíva (össz kb 40 szem) mellé 2 ayran és egy beyazpé és 100 %-os dimes almalé lett.

Karácsonyra anyumtól a koliszobából konyhát kreáló melegszendvics sütőt kaptam aka. kontaktgrill. Ennek felhasználásával 2 körbe hibátlanul elfogyott a cukkini, mellé a paprikás olíva 2 kicsi csípős paprika raktárról és a sajt meg egy ayran. Majd most 11 magasságában a párizsis szendvics mellé egy fekete olíva szett egy másik ayrannal bővítve. Tehát sikerült ma2 túrórudit, 1,5 szendvicset, 1 gyrost, 2 ayrant, 2 pakk olívát elfogyasztanom 24 óra alatt ha minden igaz. Formában tart az egészség. És ezúton is külön köszönet drága anyukámnak a vázat adó két szendvics éjjeli elkészítéséért - is.

Mostan francia nyelven gondolkodom
nemrég épp magyarul
előtte ha jól emlékszem törökül
éshát ki nem maradhat a listából
az angol sem
nem, sumerül azért nem 

H
onnan veszed észre
hogy amikor nem figyelsz
valami jár a fejedbe
milyen nyelven fogalmazódik meg 

Idegen nyelven még nem álmodtam
legalábbis nem tudok róla
maradnak a színes tinták
és a nehezen megoldható rejtvénye annak
hogy az anyanyelven olvasott és megélt
költeményekkel és viccekkel nem igazán lehet
kiszínezni az életem. 

Most már lassan három napja betegeskedem, remélem pár lépés van már csak hátra a kigyógyulásig. Az év végére fejben, testben és lélekben is sikerült kimerülnöm (lehet még máshogy is?). Ennek eredményeképpen december 31-én begyűjtöttem a minden évben bekövetkező végkimerüléses betegségemet. Hosszasan merengtem, lehet tényleg kimaradt volna enélkül a 2013-as évből. Általában ez egy jó 3-4 napos program félnaponta változó tünetekkel. Most határozottan bízok benne, hogy minden óvatlanságom ellenére csak 3 napos lesz, mivel holnap vizsga. A magyartól valamelyest eltérően alakult az utolsó két hetem. Otthon ez lényegében mindenkinek szabadság. Nekem a karácsony teljes hete, így az összes napja, valamint január elsejét leszámítva ez a hét is végig egyetem volt / lett volna, ha betegség miatt nem maradok ki 2 napot most. Nem elhanyagolható különbség.

Nemvagyok az újévi nagy ünneplések rajongója, és az idei év sem segített rá erre. Le is mondtam az elég mérsékelten megszervezett programon a részvételemet, azonban az utolsó pillanatban mégis hagytam meggyőzni magamat. Ennek jutalma 2x1,5 tömegközlekedés lett, a kettő között pedig lényegében 2 óra folyamatos és értelmetlen sétálgatás. Maradjunk annyiban, hogy ez nem tett jót egészségi állapotomnak, azonban sikeresen visszaértem ígyis a kollégiumba éjjel. Azóta rehab, főprogramként gyomorkimélés. Lényegében egy jó diéta alap az idei évhez :) Mai napra már az étvágyam is átjutott egy kis késéssel 2014-be. Mivel a hírek nem sziporkáznak az év elején ezért nem tudom kellő mértékbe lekötni magam pihenés gyanánt a klasszikus internet böngészéssel, így azonban más dolgokra is jutott időm. Totalcar részek és tavalyi év bestof indavideók megtekintése, a vizsgára készülődés gyanánt a tankönyv nagyjának újra átlapozgatása tette ki eddig a fő kiegészítő programokat. A mai napra eljutottam oda, hogy ha nem is a szokott ismétlésszámmal, de újra megcsináljam a jól csengő Seiryoku Zenyo Kokumin Taiiku nevezető formagyakorlat soromat. Ez többek között tökéletesen alkalmas volt arra, hogy felmérjem, hogy így betegen annyi erő lakozik bennem mint egy agresszív hatévesben. 

Estére szerencsére ennél is több energia szánt meg. Még múlt vasárnap adtam le mosásba a ruháimat (mert a koliba pénzé ilyen is van), ahol keddre ígérték, ami felettébb praktikus volt, mert már tiszta fehérneműm nem maradt. Kedden este hatkor azért már kivetettem a szárító gépből a ruháimat. Azonban betegen és dekoncentráltam az elpakolásukkal nem haladtam. Tegnap a nagyját már megcsináltam szerencsére. Ma behajráztam a többit is, és továbbvíve a lendületet más szekrényrészeimben is rendet raktam. Ennék érdemi következménye lett. Egyrészről ismét beleakadtam és így megvartam egyetlen elszakadt fehérneműmet. Ezzel külhonba- és otthonról elszakadtságom első varrásos mutatványát tudtam le (emlékeim szerint otthon már vetekedtem ilyenre). A másik találat és szöget ütő gondolat az újévhez kötődött. Sikerült anyummal itttartózkodása alatt életemben először egy szír keresztény templomba bejutnom, ahol anyum ötletének köszönhetően ajándékba kaptam egy naptárat az idei évre. Ebben a közegben erősödik az ember vallásossága, ha mást nem azzal párhuzamosan ahogy fokozatosan rájön hogy a legalapvetőbb ünnepek sem azonosak.

A mai nap hajrájában sikerült a menzán lencsét is ennem, így remélem még időben tettem lépést a gazdagság felé. Ugyebár az itteni kínálat kiszámíthatatlanabb mint az otthoni újévi ebéd, és itt sertéshúst nem fognak kínálni. Nem mintha nem lenne felvágottként nálam vagy 10 szál kolbász / szalámi karácsonyi ajándékként, de most a gyomorpihentetés is komoly szempont. Tegnap még 23:45 magasságában sikerült egy zokni személyében vadonatúj ruhadarabot is felvennem szintén gazdagodási céllal, de ma eddig végig van, remélem beleszámít.

Hát meg kell vallanom, hogy kicsit elmaradtam az elvárásaimhoz képest, ami a blogírást illeti. Pedig lehetőség lett volna bőven, a témák kicsit olyanok voltak mint régen a pesti vicc. A földön hever, csak le kell ülni érte. Írhattam volna arról, hogy milyen itt a közlekedés az otthonihoz képest. Írhattam volna arról, hogy milyen az élet a kollégiumban. Írhattam volna arról, hogy milyenek az árak errefele. Írhattam volna sok mindenről, de végülis nem tettem. Egy ideig önmentegetőzésképpen azt vártam, hogy majd végre lesz itt egy új telefonom és azzal szebb képeket tudok fotózni, és így jobban illusztrálni a fentebb említett témákat. Erre eleinte egész jó esélyem is volt. Az első probléma ott jött, hogy október végén nem kaptunk újra ösztöndíjat, tehát kiesett egy teljes hónapnyi bevételem, ami önmagában felér egy telefon árával. Miután ezen túltettem magam – najó azóta se, főleg h hivatalos üzenetbe megírták többekköztött azt, hogy ezt buktuk végleg –, gondoltam veszek itt valami középkategóriásabb darabot. Ekkor kiderült, hogy még az otthoni nem olcsó áraknál is 10-20 %-kal drágábbak itt a telefonok. Ekkor otthonról rendeltem volna, de arról meg kiderült h extra adót kell itt az üzembeállításért fizetni, és emellé adminisztratíve is elég bonyolult regisztrálni. A végére eljutottam oda, hogy veszek itt telefont, de időm erre nem volt már mostanában.

Lehetséges mentegetőzésem másik vonala már a filozófia irányába visz el. Az ember választhat, a dolgokat vagy megörökíti, vagy megéli. Én egyértelműen az utóbbi mellett törtem lándzsát. Mielőtt kijöttem azt hittem, hogy ez lesz az Erasmus party évem, annyi szabadidőm lesz. Hát nagyon nem így lett. Nyilván nem számolhattam azzal, hogy a külvárosba, 35 km-re és 2 óra tömegközlekedésre a centrumtól lesz a kollégiumom. Ahol csak fiúk vannak. Ahol szinte senki se fogyaszt emellé alkoholt vallási okokból. És hivatalosan 11-kor zár, így ha csak 10-ig bennmaradok a városba 2 sör mellett már éjfélre érek vissza. Közbeékelődésként megjegyzendő, hogy nem elírás a sör, egy olyan országban, ahol 1 dl közepes bor ára 1500 forint körül mozog. A korsó sör emellé mindössze 900 forint magasságában leledzik.

Mindezek mellett eldöntöttem, hogy feláldozom amit fel kell ahhoz, hogy éljek a lehetőséggel és tényleg megtanuljam idén a török nyelvet. Az áldozatok főleg azt jelentették, hogy miket nem csinálok. Ebbe jelentős mértékben minössze az alábbi dolgok tartoznak bele: alkoholfogyasztás, szórakozóhelyek látogatása és úgy egészében a szórakozás, aktív kikapcsolódás, bármilyen tudományos tevékenység végzése, párkapcsolat illetve szorosabbra fűzött kapcsolatok a nem mindig ellenkező nemmel, bárminemű sorozat illetve film nézése, bárminemű agylazító számítógépes játék használata, és akár Isztanbulban akár Törökországban híresebb érdekesebb turisztikai helyek látogatása, bárminemű sport avagy testmozgás, és végül a kezdeti lendület allábbhagyása utána az otthoniakkal lévő kapcsolattartás se jutott sokra. Ki lehet számolmi, hogy mi marad ezek után a hétköznapokra. És akkor nem vesszük azokat a dolgokat, amik abből következnek, hogy nem a saját országomba, a saját városomba, a saját barátaim és családtagjaim között élek.

De nem panaszkodom, sok apró dolgot megtudtam csinálni, ami a kiegyensúlyozottabb élet irányába mutathat. Életem elég kettős. Egyrészt most először tapasztalhatom meg, hogy talán tudok évekre előre tervezni. Azt, hogy lényegében fizetést kapok azért amit csinálok, és ebből teljes egészében meg is tudok élni. Másrészről előre tervezési képességeim mostanra visszaálltak az otthoni szinte, miszerint ma este és holnap a tervezgetés határa, és még ezek is ált a bizonytalanság ködébe vesznek. Improvizatív mint egy jam session.

A helyi adminisztráció is rásegít a mentalitásra mivel hiába jelentkeztem tartózkodási engedélyért szeptember végén, időpontot december elejére kaptam, az engedélyt pedig leghamarabb január 6-án, amivel visszakézből elbukom az egyetlen hét szünetem felét. És ha nem kapom meg időben, amire jó esély van akkor az egész 10 otthontölthető napot. Így tervezzen az ember.

A tartalomelőállító részleget megették a kannibálok :) Nem szabad rájuk bízni ezentúl a biztonsági szolgálatot. Azonban a mai nap erőt vettem magamon, és a tömegközlekedésen(,) rendelkezésemre álló napi négy órát legalább részben arra használom – alvás helyett –, hogy élménybeszámolóbeli tartozásaimat törlesszem. Volt egy elképzelésem, hogy miként fogom ezt a blogot folyamatosan írogatni, azoban a mellékelt ábra alapján ez nem jött be teljesen :)

Mivel eddig szinte semmit sem írtam ittlétemet meghatározó körülményeimről, így talán elsőként az átlagos napommal kezdenék. Alapfokú matematikai ismeretek jegyében az átlagos nap nem hétvége. Mint azt bizonyára minden, e sorokat olvasó ember tudja a reggeli kelés nem tartozik a kedvenc sportágaim közé. Szerencsére ezzel a törökök sincsenek másként, így még a nagyon fárasztónak ható napjaim keretei is mások számára lehet, hogy egy nyaralás érzetét keltik. Amikor felajánlották a lehetőséget, hogy kiválaszthatom melyik idősávba szeretnék a nyelvórára járni, látatlanban is vittem volna a délutánt. Amúgy a lehetséges pontos(abb) megfejtések a következők voltak: 1) reggel, valahogy 8:30 és 13:00 között megközelítőleg, 2) délután, 13:30 és hivatalosan 17:30 között, valamint 3) este, talán 17:00 és 20:00 között. Amint az a soraimból kiviláglik, igazából elképzelésem sincs pontosan mikor van a másik két idősáv :) A sajátom kapcsán a bizonytalanság abból ered, hogy eleinte kettő (hivatalosan húsz-, számunkra gyakorlatilag harminc perces) szünetünk volt, azonban az első hét után már csak egy, és az így megspórolt idővel az óra vége rövidült kereken 17:00-ára.

Egy másik tényező, ami megadja egy köznapom keretét a kollégiumi étkez(tet)és. Az első napokban kénytelen voltam tudomásul venni, hogy semmilyen konyha nem áll rendelkezésünkre, sem a szobákban sem a szinteken. Ezt ellensúlyozandó van menza, és minden nap két étkezéshez (reggeli és vacsora) áll rendelkezésünkre egy keret. Egy harmadik tényező a kollégium elhelyezkedéséből következik. Lényegében egy gyárakkal körülzárt falu, ahol erősen limitáltak a kikapcsolodásra használható lehetőségek a nyelvközponttól naponta kétszer két óra tömegközlekedésnyi távolságra. Éshát, akkor mindezek után nézzünk egy átlagos hétköznapot!

Ébredés: Légüres térben (kifejezéssel nem a rendelkezésre álló kiválló minőségű oxigén molekulák hiányára utalva) valahol 9:30 magasságában, átlag három ébresztő vissznyomásával. Néha utóbbi mutatvány 09:00 körül kezdődik, és így kelek 9:30-kor, néha 9:30-kor, így közelebb járok a 10:00-hoz a végére. Vegyük sorra a további lehetséges befolyásoló tényezőket. Amennyiben bármilyen ügyintézni valóm van, korábban kell kelnem legalább fél, de átlagosan egy-másfél órával, mivel a városba érkezésem lényegében egybeesik a minden hivatalt érintő, klasszikusan 12:00 és 13:00 közötti ebédszünettel. Másik, népszerű programpont az általam török nyelvből franciául korrepetált elefántcsontparti csoporttárs házifeladatának ellenőrzése.

Ráhangolódás a reggelire: Kelés után az otthoni ébredéshez mérten internetezéses ráhangolódó edzés és fokozatos ébredés. Ennek praktikus része, hogy nem egyedül vagyok a fürdőre, így gyakran arra várni kell. Másrészről a lehetséges reggeli előre eldöntése képezi az utolsó részt megközelítőleg 10:00 magasságában.

Reggeli: A 10:00 és 11:00 közötti időből átlagosan egy fél órás sávot hasít ki. Ez jelentősen függ attól, hogy már kész alapanyagokat választok, vagy várni kell, hogy napom első étke szép lassan kívánt alakot öltsön. A kollégiumi élet apró bájairól, a menza felszereltségéről és változatosságáról valamint a török konyháról majd máskor, más terjedelemben.

Készülődés: Átlagosan háromnegyed óra áll rendelkezésemre az indulás – átalam kijelölt – hivatalos időpontjáig (11:30), a gyakorlatban azonban ez mindig valahogy 10-15 perccel később következik be. Eleinte ebben a sávban készítettem el véghajrában például aznapi uzsonnámat – utóbb különböző okok miatt ez a népszokásom (is) elhalt. A fix program ilyenkor szintén egy kis (rá)pihenéses netezés. Eleinte a háziírások egy része is ilyenkorra esett, azonban szerencsére ez is változott. Így természetes részként marad a fürdőszoba látogatása változó célokkal a rendelkezésre álló idősávocskákban, a szépítkezés és ruhaválasztás. Utóbbi abban merül ki, hogy amikor már rég el kellene indulnom nyugtázom, hogy ma is egyszerűbb felvenni többségében a tegnapi ruhámat. Előbbibe főleg a kultúrált megjelenés jegyében égetően aktuális borotválkozást igyexem egészen lelkiismeretesen megvalósítani.

Tömegközlekedés: 11:45 magasságában már el is hagyom a szobát, és megkezdem a vándorló őseink által is megirigyelhető napi közlekedési turnémat, amelyről majd máskor.

Suli: Minden hétköznapom – és lényegében a teljes első évem – központi része a török nyelvóra, melynek részletes bájairól szinént máskor. A korábban említett szünetünk 14:50-es kezdéssel van, és tradícionálisan egy szívünkhöz közelálló utcai büfében költjük el. Ezzel jelentős mértékben kimerülnek a csoporton belül a lehetséges szociális interakciók is. Óravég 17:00. A szélrózsa minden irányában (jelentősen függően a különböző kollégiumok elhelyezkedésétől és az aktuális széliránytól és -erősségtől) oszlás, és a befele már egyszer átélt két órás túra kezdődik előről, azaz a végéről.

Este: Az esetek nagy százalékában elég fáradt vagyok ahhoz, hogy egyenesen a kollégium felé vegyem az irányt az óra után, így a 19:00 magasságú érkezés az átlagos nap következő checkpointja. Ezzel van egy fél óra előnyöm a szobatársamhoz képest, aki bár közelebbi nyelvközpontba jár szintén délután, de az ő órája tényleg 17:30-ig tart. Fél-egy óra netezés nyitásként, ami egyenlő az aznapi fb átpörgetésével és az érdekes linkek külön lapon megnyitogatásával. Nagyjából 20:00 magasságában irány vacsorához. Bizakodás a szerencsében, hogy jó dolgokból lehet éppen választani. Utána vissza a számítógép elé: hírek olvasása és virtuális kapcsolattartás. 21:00-21:30 magasságában lélekben hangolódás a házifeladat írásra (= kinyitni a releváns oldalakat és megnézni egyáltalán mi vár rám). 22:00-22:30 körül rétegelésként és frissülésként egy fürdés. Átlagosan ez után van egy óra, amit szellemileg frissen eltudok tölteni bármivel. Ez néha cikkírás, néha blog, néha korrepetálás, néha további netes olvasgatás / kapcsolattartás. Az időszakosan felfutó, szobában megvalósítható testmozgást megtestesítő jiu-do formagyakorlat bemutatása éjfél körül, szinén rétegként a szellemi tevékenységek közé. Az este hátralévő része pedig szépen lepereg nagyjából 01:00-ig, amikor nyugovóra térek.

P.S. Ennek a bejegyzésnek az előállításához a mágikus Michael Jordan-féle energiaitalból nyert szellemi frissességemen kívül több részletben nagyjából két órára volt szükségem. Na ezek azok a tényezők, amik egy átlagosan lefáradt napon nem állnak rendelkezésemre. A helyesírási hibák halmazának halmozása jelentős részben a magyar nyelvvel mérsékelten baráti viszonyt ápoló helyesírásellenőrző sara – mert hárítani mindig jó :)

Nem állíthatom, hogy túlzottan gyakori vendég lettem volna eddig a reptereken (összesen 2 db Budapest-Varsó távot tudhattam magam mögött Isztambul előtt), azonban az ezzel kapcsolatos legnagyobb félelmemet, az átszállást sikerült elkerülnöm ezúttal is. A MALÉV megszűnése utáni másik bizonytalanság is eloszlott, amikor kiderült, hogy a Turkish Airlines repüli drága fővárosunkat. Innentől maradt, a korábbi bejegyzésben említett jegyen aggódás.

Pár nappal az indulás előtt kiderült, hogy semmilyen papírra nincs szükségem (se voucher, se semmi), a légitársaságnál tudnak rólam és a jegyemről. És így is lett, a reptéren a pultnál nevem bemondása után megkaptam a jegyemet. Úgytűnik kezdek lemaradni a modern technikával mint az egyszeri vidéki nyugdíjas.

Csomagolás terén soha sem voltam igazán előretervező, azonban az idei nyáron ezt is sikerült felül/alulmúlni. Két hetes utazásra simán 2x10 perc. És be is jött. Most kivételesen ezt szerettem volna el kerülni, előre napokra bontva megvolt hozzá a terv.

Természetesen véletlenül sem a reptére indulás előtt tíz perccel lettem kész ezúttal is, legkedveltebb napszakomban, reggel 07:30-kor. A gép 10:40-kor szállt fel. Pakolás szempontjából fontos információ egy város időjárása, illetve a leendő lakhely felszereltsége. Az előbbivel kapcsolatban teljesen jól informált voltam: vagy már szeptemberben kabát kell, vagy novemberig nyár van. Végülis teljesen ugyanaz. De még ez is az internet teljes tudásának számított, a leendő szálláshelyemről rendelkezésemre álló információhoz képest. A címen kívül természetesen semmit. Azonban a címből egy dolog következett: az egyetemre bejutni minden reggel két óra lesz.

Az óramű pontos előkészületek után természetesen patikamérleggel sikerült a repülőgépre felvihető súlyt is kimérnem. Mindösszesen a megengedettnek éppen kevesebb mint kétszerese lett. A reptéren néhány dolog eltávolításával ezt majdnem 5 kilóval tudtam csökkenteni, de még így is maradt egy laza +15-ös, ami kapcsán mindössze 10 kiló extra árát kellett kifizetni a kedvesen mosolygó reptéri kisasszonynak köszönhetően.

Ami maradt mindezekután:

-   1 fej lilahagyma Alsónémediről [folyamatos fogyasztás mellett is majd’ 3 héig kitartott].
-   Rántotthús és két rántotthúsos szendvics [előbbi feledékénységem miatt egyé vált az erővel, utóbbi az első két nap alatt a gyomrommal].
-   Két csomag szeletelt Pápai sonka [majd’ hat hétig szolgáltak hűségesen].
-   Egy pár Gyulai kolbász [még ezt a hétvégét is megélte véghajrában].
-   2 kicsi Trappista sajt [egy fél még mindig tarja magát].
-   Karácsonyi könyvutalványból frissen vásárolt könyvek (Moldova – A szent labda; Jászberényi – Budapest-Kairó; Khalifa – A burok). Utóbbi kettő nem utikönyv és C kategóriás thriller, hanem az aktuális közel-keleti helyzethez kötődő művek.
-   Ennek a témának jegyében jött – korábban a könyvhéten beszerzett – francia könyv is (Guidère: Le Choc des révolutions arabes; Sirees: Silence et Tumulte).
-   Természetesen nem lehet útra kelnem asszírok nélkül (Dezső: The Assyrian Army I/1-2.; Modern szír tankönv [ha nem lenne elég nyelv]). Utóbbit lefénymásolni utolsó hetemen mindössze 3+ órámba telt [természetesen egyiket se volt még időm kinyitni se itt].
-   Külső meghajtó végtelen GB zenével és filmmel [2 hónap alatt nem volt időm még megnyitni még ezeket sem].
-   És kihagyhatatlanul drága anyukám kedvéért 1 db Törökország útikönyv [ha már 5 másikat elolvastam indulás előtt].
-   Multifunkci konyhai szett: 1-1 db kicsi + nagy kés, 1-1 db kicsi + nagy kanál, 1 db villa, 1 db műanyag tányér, 1-1db  üveg és műanyag pohár és 13+1-ként egy konyharuha.
-   És mindezek mellé egy rakat vegyszer és ruhanemű.
-   Végül, és egyáltalán nem utolsó sorban egy fénykép apáról a polcra, és egy fotóalbum Olitól, benne a fél családdal.

A felszállás előtt – akkori saját véleményem szeint – kényelmesen sikerült becsekkelnem 10:20-kor. A djútifríből gyorsan kiérve megállított egy jólöltözött fiatalember, aki elkezdett arról győzködni, hogy itt és most ugyan igényeljek már egy hitelkártyát tőle. Ki az a kretén, aki kitalálta a Citybanknál, hogy a gépére váró ember ott fog szerződést alá írni? Utóbb kiderült, hogy ennek a kis afférnak köszönhetően majdnem sikerült a gépemet lekésnem. Mindenesetre gyorsan elértem az újságárushoz, ahol az eddigiekhez hozzájött 3 x 0.75 l ízesített víz, ami nagyon jól jött az első napokban, valamint olvasnivalók: Nemzetisport, Narancs, Hócipő. Mindezek után véglegessé is vált a málhám. Így lett egy kicsi egy nagy bőrönd egy táska és két teli zacskó és kezemben a kabát. Élejenek a koraőszi karácsonyfák.

10.35-kor nagyban villogott az azonnal indul a gép kiírás, .38-ra már sikerült is a fedélzeten lennem és nagy meglepetésemre .40-kor el is húzták a beszállót, így percek híjján nem késtem le önhibámon kívül a gépet. Az egyész gép economy volt, finom török ételt szogáltak fel, nem meglepő módon minden törökül és angolul volt kiírva, és az utasok nagyja is török volt. Rövidke alvás után meg is érkeztem Isztambulba.