Azt szoktam mondani, hogy egy faluban lakok a város szélén, amit gyárak vesznek körül, így lényegében egy nemhiszem, hogy létező urbanisztikai kategóriát, az indusztriális falut testesíti meg. Tény, ami tény komolyan mellettünk fut a városhatár. A környéken amúgy jellemző jellegzetesen vidékies megjelenés: használt klumpa rózsaszín zoknival, koszos melegítőnadrág, valami erdei gyümölcsös színü felső mellé egy hetykén fejre vetett kendő, valamint ez alatt megbúvó erősen fatörzsre emlékeztető derék és masszív asszonyság alkat. Ennek ellenére azt nem szoktam gondolni, hogy ez a civilizáció vége, mert ilyen kerületek azt gyanítom a központhoz eléggé közel is vannak.

A héten egy koránt sem világmegváltó azonba bájos kis történet esett meg velem, ami jól jelzik, hogy állunk a falusiassággal. Tudni kell azt is azért, hogy itt van a metrobusz - funkcionálisan kb hév - egyik végállomása is, így a környékről is ide jön először a nép a város felé. Most is a szokásomnak megfelelően vettem a sátrofámat és nekivágtam a városba vezető útnak. Meg is érkeztem a megállóhoz, ahol a főút jellegű autópályát kivételesen tényleg nem átfutja/sétálja az ember, hanem becsületesen használja a felüljáró hidat - ez egy igen kivételes eset. Ehhez adott maga a lépcső, vele párhuzamosan az otthon nem túl elterjedt nyiltszíni mozgólépcső - ami vagy működik vagy nem - és a meglepő módon szinte mindig müködö lift; éljen az akadálymentesítés. Mivel picurkát megfáradtak a térdeim hetekkel ezelőtt így utóbbit preferálom; éljen a kímélő üzemmód. 

Most egy nénivel egyutt tettem meg az egy szintnyi liftezést. Az előttem lévő, liftből kiszálló urat egy rövid bájcsevejjel megkérte, hogy nyomja meg neki a neki szükséges gombot, hogy elérhessen a kívánt szintlépését. A lift nem egy bonyolult szerkezet: egy 1-es és egy 0-ás a szintekhez, és egy kapu záró gomb (a nyitót kiszedték már). Ezután beszálltunk, majd jó szokásom szerint - az itt kivételesen tényleg érdemben gyorsító - kapuzáró gombra még rányomtam. Erre a kedves, igazi disztkrét kendős hölgy megkérdezett, hogy mire való az a gomb, amit megnyomtam. Még mielőtt a nemtúl összetett válaszommal kisegíthettem volna, jött a biztos bizonytalanságot és a tudás iránti vágyat megtestesítő kérdés, hogy akkor anélkul be se csukódik amúgy a lift? Meglepettem konstatáltam, hogy 2014-ben is még vannak olyan környékbeliek, akik eddig simán boldogan elvoltak a technika minden bonyolultabb vívmánya nélkül. Ehhez már csak adalék, hogy olyan szinten váltam eggyé ezzel a közeggel, hogy már a tömegközlekedésen is elmagyarázom a bizonytalanoknak, hogy a jármű megy-e arra, mennyi megálló ésatöbbi ésatöbbi.